fbpx „Aztán elkezdtem itt ragadni… | Békéscsabai Jókai Színház
  2021. február 02., kedd      14:05

Jelenlegi hely



„Aztán elkezdtem itt ragadni…


Új rovatunkban, a Reflektorfényben a háttérmunka szakemberei című sorozatban olyan színházi munkatársainkat szeretnénk megvilágítani, akikkel a néző sosem találkozik. Nem tapsolhat nekik, hiszen sosem állnak színpadra, mert inkább bevilágítják, berendezik azt, maszkot, frizurát készítenek, kellékeket sorakoztatnak fel, hogy az előadások minél sikeresebbek, érdekesebbek legyenek.

Második beszélgetőtársam Csipke Sándor, a Békéscsabai Jókai Színház kellékese.

 

- Egyike vagy az évtizedek óta itt dolgozó munkatársaknak. Hogy szegődtél el a Békéscsabai Jókai Színházhoz?

- Gimnázium után főiskolára készültem, a Kandóra, de nem vettek fel, így tévé-rádióműszerész tanuló lettem. Kedves emberek azt mondták, filmet csinálunk, ha van kedved, csatlakozz. Ez egy amatőr filmes csapat volt 1982 őszén. Odáig jutottunk, hogy önálló történetet írtunk, ami egy néhány perces kisfilm lett volna, aztán az egyik cimbora mondta, hogy a Jókai Színháznak van egy külső stúdiója, a Justh Gyula stúdió. Eljöttünk, hogy megnézzünk egy foglalkozást és a lehetséges szereplőket, közben dolgoztunk a filmmel. A stúdió színésztanárai voltak, Gálfy Laci bácsi, Felkai Eszter, Tímár Zoltán, Hodu József, Kalapos László, Novák Éva koreográfus, Nagy Gyuszi bácsi: ő volt a beszédtanár, aztán Bátkai József tanította az éneket. A filmesek elmaradtak, én meg figyeltem. Hodu József egy alkalommal azt mondta, hogy ha már bejössz, készülj fel egy monológból, egy versből, ezt a szöveget meg olvasd már össze Beával… A lényeg, hogy én voltam a csapatban a legidősebb, tanultam, jól éreztük magunkat, aztán az iskola meg a műszerészet elfelejtődött, a színházszeretet maradt. Jött a katonaság, a rendszerváltás, sok munkahelyem volt, favágótól népművelőig minden. Kilencvenegyben épp munka nélkül voltam, Gyulán egy kis amatőr társulat ügyeit intéztem. Találkoztam Gálfy Laci bácsival, a Charlie nénje előadásán, mondta, hogy Tímár Zoltán lesz az igazgató, szól az érdekemben. Így lettem ügyelő, segédszínész kilencvenkettő szeptemberétől. Aztán elkezdtem itt ragadni… Rengeteg munkám volt, kiváló emberektől tanultam… a fentebb felsoroltakon túl Mészárosné Magyar Flórától, Szeli Ildikótól, Jancsik Ferenctől, Simon Józseftől. Belém ivódott a színház, ahogy én is beleivódtam a színházba.

- Megrészegültél tőle?

-Nem. Volt egy időszak, amikor ez megtörténhetett volna. Jól éreztem magam mint ügyelő, sok apró szerepet meg tudtam oldani. A színpad nem vetett le magáról.  A színházi létezés egész más, mint bármi. Nem mindegy, ki hogy szocializálódik itt. Ki hogy kapja meg az első, egész életére nézve fontos hatásokat. Nem mindegy, ki vágja pofon, és ki nyúl a hóna alá. Egyszer aztán átkerültem kellékesnek. Horgászember vagyok, szeretem a kihívásokat.

- Mi kell ahhoz, hogy valaki jó kellékes legyen?

Ezt nem lehet megfogalmazni, megfogni… Egy kézre álló kellék elkészítéséhez kell látni, ki fogja, milyen szituációban használni.  Ha nem ismeri a darabot elejétől a végéig, ha nincs kontaktus a tervezővel, a rendezővel, az asszisztenssel, színésszel, akkor valami infó elcsúszik, és nem a megfelelő kellék kerül be. Nagyon jó tanárom volt, Csatlós Viktória. Ha el tudjuk készíteni a kelléket, akkor megcsináljuk. A másnapi rendelkező próbára összekészítem a tárgyakat, és ha az adott kellék nem jó, akkor kicseréljük a vélhető valódira.  Például kellett már csinálnom kivágott szívet, kiálltak az erek, bugyogott a vér. De a rendező mondhatja másnap, hogy ne piros legyen, hanem például kék.

- Mindenkinek az a rémálma, hogy egyszer történik valami előre nem látható dolog előadáson. Te emlékszel valami bakira?

- Az Orient expresszt Fekete Péter rendezte. Gödöllőn építettük fel az előadást, tizenkét napig éjjel-nappal dolgoztunk. A hidat, amin az Orient expressz közlekedett, kiugró bűvészpálcákból építették, és az volt a kérés, hogy a táncosokra essen, peregjen a homok. A homokszóró az én terveim alapján készült, magam csináltam meg, segítséggel. Milyen legyen a homok? Hogy peregjen? Amikor bemutattuk, rettegésszerű félelem vett erőt rajtam, hogy a homokszóró működik-e… A csőrendszert és az azt irányító összes zsinórt nekem kellett felszerelnem – hat helyen adtuk elő a darabot, hat helyen építettem fel. Az átállás alatt nekem kellett eltakarítanom a homokot, és a második felvonásra a kellékeket helyükre rakni. Ahogy ezzel elkészültem, civilbe öltöztem, a nézőtérről nekem kellett leadnom egy lövést a második felvonásban vadászfegyverrel a színpad felé. Igen ám, de elfelejtettem bekészíteni egy sapkát, aminek egy kisfiú fején kellett volna lenni a fináléban… Azt hittem, hogy elsüllyedek szégyenemben. Nem mertem Fekete Péter szemébe nézni.

- Ezt szeretnéd visszaolvasni? Nem szívderítő történet.

- Tanulságos. Amikor elkészítettük a darabot, mérlegelnem kellett volna: ha lövök, nem tudok a háttérben segíteni.

- Van kedvenc tárgyad?

- Ó, több is. Az egyik az Alul semmi zongorakísérőjének piros szemüvegkerete: ez egy kedves, azóta elhunyt munkatársunk tulajdona volt. Vagy a Tanulmány a nőkről utcai telefonja – na, olyat már nem találtunk sehol. Itt csinálták meg a műhelyben. Kagylót, billentyűt raktam rá, rugózást csináltam, a bedobót elfelejtették, azt kifaragtam és befestettem. Aztán… volt egy oldtimer írógépünk. Mondtam Tóninak (Tege Antal színművész), hogy ne játsszon vele, mert összeakadnak a billentyűk. Az egyik zeneszámot ezzel kísérte le próbán… persze hogy kereshettem másikat. A Kupak kirakatában van egy cirill betűs írógép, azt elhoztam kölcsönbe; amíg mentek az előadások, addig a mi Continentalunk állt ott helyette.

- Az én régi írógépem rézfúvós koncerten szerepelt.

- Figyelj, ha nyugalomba vonul, ki ne dobd, nálunk lesz helye!

(Szilágyiné Szabó Ágnes)

Fotó: Bere Mátyás


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg



mto2.png

korlatoknelkul.jpg


forradalom-es-szinhaz.png

 

 


h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
 
2021. február
 

Keresés

Keresés űrlap